Tapasz (hinduizmus)

A tapasz, néha tapah (szanszkrit: तपस) többjelentésű szó, itt önfegyelmezést, aszkézist, önmegtagadást jelent. A hinduizmusban és a jógában (nijama) az etikai előírások egyike. Kiemelt szerepe van Patandzsali Júga-szútráiban és a Rigvéda szövegében. Ez a gyakorlat segít a spirituális képességek (sziddhik) megszerzésében és a megszabadulás (móksa) elérésében. A Védákban a tapasznak emberi és kozmikus aspektusa egyaránt van. ^[1]

A modern nyugati ember számára a szigorú önfegyelmezés elvesztette jelentőségét. Ha még hozzá vallásos értelmezésben tekinti az ilyesmit, hajlandó nevetséges, idejétmúlt ostobaságnak tekinteni. Pedig a modern életben is vannak célok, amelyek elérése önfegyelmezést, önmegtagadást követel. Az élsportolók versenyzői készek lemondani megszokott élvezeteikről és a legnagyobb önmegtagadással teszik ezt, hogy a kitűzött célt elérjék. Kevesen gondolnak arra, hogy ha a hasonló önmegtagadás bizonyos fizikai eredményekkel jár, akkor megfelelő önfegyelmezés nagy szellemi eredményeket hozhat.

Kozmikus erőként a tapasz a megnyilvánulások alapjául szolgáló hatalom. ^[1]

Emberi szinten a tapasz létrehozható volt tűzáldozat révén (anihótra) és az áldozatot bemutató papban (hótri), aki az izzadság formájában jelenítette meg. Az upanisadok korában és a jóga kialakulásának időszakában a tapasz már nem az áldozatot készítette elő, hanem az önvaló (átman) megvalósításának és a megszabadulás (móksa) elérésének az eszköze. ^[1]

A tapasz szoros kapcsolatban állt a védák kultuszával (jadzsna - "áldozat, felajánlás"). A régi áldozati kultusz természetéből következik, hogy a jóga lényegi kapcsolatban állt a szakrális rítusokkal. A tapasz nemcsak hozzátartozott a szakrális aktushoz, de egyenesen fontos szerephez jutott abban, hogy a szertartás minden részletében a lehető legpontosabban bonyolódjék le. A tapasz aszketikus gyakorlatában olyan feladatok is szerepeltek, amelyek pl. megkívánták a jelölttől, hogy órákig álljon a tűző napon, vagy pl. teljes szótlansággal viselje el a legnagyobb hideget is: "A lemondás (tjága) és alázatosság a tapasz legmagasabb formája; aki rendelkezik ezen erényekkel, az folyamatosan böjtöl és erkölcsileg tiszta".^[2] Nem állítható egyértelműen, hogy a tapasz az önsanyargatással azonos, s ne lenne köze a pozitív létélményhez, hiszen az emberi lét eredetéhez (szamádhi) eljutni csak a testi tökéletesség (egészség) megőrzésével lehet. A test-lélek kölcsönhatást szem előtt tartva választották meg a guruk tanítványaikat; a feltétel első pontja a testi tökéletesség volt. A tapasz célja a testi aszkézis speciális technikáival betölteni a jama-nijama szabályait, vagyis a tapasz hozzátartozik a szorosan vett önmegvalósítási rendszer előkészítő angáihoz. Tüskéken ülni, csupasz földön aludni, a test melegét biztosító ruházatról lemondani - a tapasz egyes változatai, amelyek a testi aszkézis kiművelését segítik.

A tapasz módszerei közt megtalálhatók olyan jógatechnikák, mint a tisztító gyakorlatok (sat-karman), a lélegzési gyakorlatok (pránájáma), valamint a testi tartások (ászanák) egyes elemei. A tapasz módszere a testi-tudati harmóniára való törekvést összekapcsolja a mágikus megkülönböztetés (viveka) erejével: (Bhagavad-Gíta alapján) "A jóga nem annak való, aki falánk, vagy aki túlzottan önmegtartóztató, aki túl sokat alszik, vagy túl sokat virraszt. A jóga minden szenvedését elmulasztja annak, aki étkezésében, szórakozásában, tevékenységében, alvásban és ébrenlétben egyaránt mértékletes".^[3]

↑ ^a ^b ^c Akadémiai Kiadó: Világvallások, 2009 → tapasz
↑ Bhagavad-Gítá 17,5
↑ Bhagavad-Gítá 6,l6-17

[Akadémiai_Kiadó:_Világvallások,_2009_→_tapasz_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_--1] Akadémiai Kiadó: Világvallások, 2009 → tapasz

[2] Bhagavad-Gítá 17,5

[3] Bhagavad-Gítá 6,l6-17

[1]

[2]

[3]